'',,Örömmel érkeztem ebbe a gyönyörű, nagy történelmi múlttal rendelkező országba'' – mondta az apostoli nuncius a Szent István-bazilikában

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius szeptember 6-án este a Szent István-bazilika altemplomában adott fogadáson találkozott a püspökök testületével, a diplomáciai testület tagjaival, a papokkal és szerzetesekkel, valamint a civil társadalom tagjaival. A kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vett részt a találkozón.

Üdvözlő beszédében Alberto Bottari de Castello hangsúlyozta: fontos számára, hogy élő kapcsolatot ápoljon a magyar társadalom különböző rétegeivel, közösen dolgozva egy jobb világért. Latin-Amerika, Közel-Kelet, Ázsia és Afrika országaiban végzett szolgálata után első alkalommal dolgozik Európában, és örömmel érkezett hazánkba. „Remélem, hogy Isten és az Önök segítségével képes leszek jó munkát végezni” – fogalmazott.

Az apostoli nuncius augusztus 17-én érkezett Magyarországra. Szent István ünnepén, augusztus 20-án részt vett a szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten, ekkor találkozott a hívekkel. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak szeptember 6-án, a konferencia őszi ülésén mutatkozott be, az esti fogadáson pedig a katolikus egyház és a diplomáciai testület, valamint a kormány és a közélet képviselőit fogadta. 

Eseménynaptár

«
07. 2026. November
»
Hét.
Kedd
Sze.
Csü.
Pén.
Szo.
Vas.
Oct.
26.
Oct.
27.
Oct.
28.
Oct.
29.
Oct.
30.
Oct.
31.
Dec.
01.
Dec.
02.
Dec.
03.
Dec.
04.
Dec.
05.
Dec.
06.