Betegek Szentségének kiszolgáltatása (2019)

2019. február 10-én, vasárnap a Betegek Világnapjához közeli vasárnapon, a Szűzanya Lourdes-i megjelenésének ünnepét megelőző napon a 10 órai szentmisén a Szent István Bazilikában csoportosan vesszük fel a betegek kenetét. Amelyre Szentgyónással kell felkészülni. A Szentséget felveheti minden beteg és idős testvérünk aki kéri és erre felkészült.

"Beteg valaki köztetek? Hívassa az Egyház papjait. Imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer." (Jak 5,13)

II. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11. A BETEGEK VILÁGNAPJA. 1858-ban ezen a napon jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak Lourdes-ban, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. E helyen 1864-ben templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”

Egyre több templomban február 11-én csoportosan kiszolgáltatják a szentséget azoknak, akik előzőleg kérik azt.

Eseménynaptár

«
07. 2026. November
»
Hét.
Kedd
Sze.
Csü.
Pén.
Szo.
Vas.
Oct.
26.
Oct.
27.
Oct.
28.
Oct.
29.
Oct.
30.
Oct.
31.
Dec.
01.
Dec.
02.
Dec.
03.
Dec.
04.
Dec.
05.
Dec.
06.