Bazilikánkba kerül a Czêstochowai Fekete Madonna másolata

A Czêstochowai Fekete Madonna hiteles másolatát június 30-án, csütörtökön fogadják a budapesti Parlament előtt, közjogi méltóságok jelenlétében, majd körmenetben kísérik végleges helyére, a Szent István-bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához.
1939-ben, a II. világháború kitörése – Lengyelország lerohanása – előtti nyáron indult utoljára Magyarországról Czêstochowába vonat kifejezetten zarándoklat céljából.

A 72 esztendővel ezelőtti eseményre való emlékezés és a június végi EU-elnökség átadás–átvétele jegyében június 27-én, hétfőn újra vonat indul Budapestről Jasna Górába 640 zarándokkal, ahol közösen imádkoznak a két nép 2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek és a magyarok boldogságáért, jólétéért, a két ország elöljáróiért. A zarándokút egyik lelki vezetője Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a zarándokokkal tart Böjte Csaba ferences testvér, Bátor Botond magyarországi pálos tartományfőnök és Kövér László házelnök.

A zarándoklat megkoronázásaként a pálosok Magyarországnak ajándékozzák az ismert kegykép, a Czêstochowai Fekete Madonna hiteles másolatát. A képet pálos szerzetesek hozzák hazánkba, buszon. A Fekete Madonna másolatát június 30-án, csütörtökön 19 órakor a budapesti Parlament előtt közjogi méltóságok jelenlétében fogadják, majd 19.45-kor körmenetben kísérik végleges helyére, a Szent István-bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához. A bazilikában ezt követően július 1-jén, pénteken késő estig folytatódik a két nép közös imája.

kegykp_fogadsa_1_85_20110626164153_705.jpg

kegykp_fogadsa_ht_384_20110626164153_931.jpg

Eseménynaptár

«
07. 2026. November
»
Hét.
Kedd
Sze.
Csü.
Pén.
Szo.
Vas.
Oct.
26.
Oct.
27.
Oct.
28.
Oct.
29.
Oct.
30.
Oct.
31.
Dec.
01.
Dec.
02.
Dec.
03.
Dec.
04.
Dec.
05.
Dec.
06.