Erdő Péter

Bérmálás Szent István Bazilika

2010. október 31. (Évközi 31. vasárnap „C” év, Lk 19,1-10)

Kedves Bérmálkozók! Kedves Testvérek!

1. A mai szentmisében a bérmálás szentségét szolgáltatjuk ki, egyben bezárjuk a Szent István Bazilika plébániájának főpásztori látogatását. A személyes püspöki látogatásnak – az Apostoli Szentszék legújabb irányelvei szerint is – tükröznie kell azt a titokzatos eseményt, amikor az ember lelkében, egész valójában találkozik Krisztussal. Tudjuk jól, hogy a hitre is, Krisztus megvallására is a Szentlélek által juthat el az ember. Amint Szent Pál írja: „Azt sem mondhatja senki: ’Jézus az Úr’, csak a Szentlélek által.” (1Kor 12,3; vö. ApCsel 9,31) Tehát valóban a bérmálás ajándéka különös képességet ad nekünk arra, hogy hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk. Ez az alapvető keresztény hivatás, amely révén a hívő mások számára is vonatkozási pont lehet, úgyis mondhatnám apa vagy édesanya a hit és a keresztény tanúságtétel dolgában.

A most felolvasott evangéliumi részlet éppen ezt mutatja meg, hiszen egy olyan emberről olvastunk, aki a legszemélyesebb módon találkozik Krisztussal, és ennek nyomán átalakul.

2. Olvashatunk az evangéliumban több helyen vak koldusoknak és más szegény embereknek a gyógyulásáról, és olvastuk, amikor azt mondja nekik Jézus, hogy: „Hited meggyógyított téged!” A hit, a megtérés úgy is megjelenik az evangéliumban, mint egy anyagilag is, egészségileg is szegény és kifosztott embernek az Istenhez fordulása.

A mai evangéliumi szakaszban azonban másról van szó. Itt egy híres, gazdag ember tér meg Jézushoz. Egy gazdag ember, aki azonban vagyonát nem éppen tisztességes úton szerezte. Ez az a történet, amelyben kibomlik előttünk, hogy nem elég érezni azt, amit érzett az alázatosan imádkozó vámos, hogy elrontottuk az életünket, hogy önmagunkban nem vagyunk elég erősek hozzá, hogy visszataláljunk az igaz útra, nem elég az sem, hogy érdeklődéssel forduljunk Jézus tanítása felé. Ez az érdeklődés megvan Zakeusban, olyannyira megvan, hogy fára mászik tekintélyes ember létére, csakhogy megpillanthassa Jézust. Vár Tőle valamit, szeretne Tőle valamit. Ugyanaz az alapállása, mint az imádkozó vámosé. De Jézus megelőzi a közeledését, megelőzi azt, hogy Hozzá forduljon. Ő maga hívja le a fáról, és olyat tesz, amire ma azt mondanánk, hogy a legnagyobb illetlenség. Meghívatja magát vendégségbe. Megteszi ezt, mert tudja, hogy akivel Ő magát meghívatta, annak ezzel szerzi a legnagyobb örömet. Tudja, hogy Zakeus – ha nem is merte kimondani – ezt szerette volna, hogy egyszer Jézussal beszélhessen, hogy valóban közelről hallhassa a tanítását, vagy akár, hogy a tanítványa lehessen. És Jézus megérzi ezt, és bekéredzkedik Zakeushoz vacsorára. Zakeus pedig megváltoztatja az életét. Ez a mai evangéliumnak a legfontosabb mondanivalója. Mert hát nem elég, hogy Zakeus vendégül látja Jézust, hogy meghallgatja Őt. Ha csak ennyi történt volna, biztosan nem említené meg a Szentírás ezt a történetet.

De történt ott más is. Zakeus Jézus közelségének a hatására új emberré lett. Ahogyan az evangélium zárómondata fogalmazza: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Az üdvösség költözött ebbe a házba, Ábrahámnak ő is igaz gyermeke. Tehát ez történt. Ez az, amit mindannyiunknak el kell fogadnia, vagy amin mindannyiunknak keresztül kell mennie. Nem elég hallgatni Jézus tanítását, az életünket kell megváltoztatni, tenni is kell valamit.

De van ennek az evangéliumnak egy másik érdekes mondanivalója is, nevezetesen, hogy Zakeus házában nem ő egyedül fogadja Jézust. Jézus maga is az egész házról, az egész háznépről beszél. Ebbe a házba költözött be az üdvösség. A családot, ebben az erkölcsi értelemben is egységes egésznek tekinti. Mi is történt ezzel a családdal? Gazdag család volt nyilván, ha egyszer halljuk, hogy gazdag volt a családfő, de ez a család anyagilag most bizony egy kicsit veszteséget szenved, hiszen Zakeus vagyonának a felét a szegényeknek adja, és akit megkárosított, azt kárpótolja. És mégis, ez a család valami olyat kap Jézustól, ami nagyobb minden anyagi nyereségnél vagy veszteségnél. Kap egy olyan családfőt, aki példát ad az igazságosságból, példát ad a tisztességből, példát ad a kifelé megnyíló szeretetből.

Szokták ezt az evangéliumi szakaszt úgy is értelmezni, mint az apának a feladatáról szóló tanítást. Legyen igazuk azoknak, akik így értelmezik. Vegyük észre benne ezt az üzenetet is. Könnyű azt mondani, hogy bárki, aki megnősül, és férj és apa lesz, annak megvan a szerepe a családban, könnyű azt is kijelenteni, hogy régi patriarkális dolog volt azt mondani, hogy a férj és az apa a családnak a feje. Nem is ez a lényeg, de az biztos, hogy megbízhatóságból, egyenességből, tisztességből és kifelé is bőkezű szeretetből példát adni – ez mindenképpen az apa, a keresztény apa szerepének az egyik nagyon fontos része. Tehát a családhoz is szól a mai evangélium tanítása.

Végül szól ez az evangéliumi szakasz az igazságosságról is. Arról, hogy ha minden vámos ilyen lenne, akkor megváltozna a világ. Ha mindenütt csak annyit szednének be, amennyi jár, ha nem károsítanák meg a másik embert, ha az igazságtalanul megkárosítottat kárpótolnák, akkor másmilyen lenne körülöttünk az egész társadalom.

És bizony, erről is szól az evangélium! Persze nem könnyű dolog ez, nem arról van szó, hogy valaki elrendeli, hanem Zakeusnak a szívéből jön a változás, ő maga ébred rá arra, hogy másképpen kell élnie, hogy jóvá kell tennie, amit elrontott. Ezért van az, hogy az Egyház a történelem során Jézus tanítása nevében nem forradalmakat robbantott ki, hanem az embereknek a szívét alakította, és megjelentek a történelem során az első betegeket és szegényeket gondozó intézmények, mai szóval szociális intézmények, amelyeket éppen a hit nevében és a keresztény szeretet nevében önzetlenül működtettek azok, akik megalapították őket. Tehát a megtérés, a szív megtérése, az nemcsak azt jelenti, hogy ráfigyelünk Jézus tanítására, hanem azt is, hogy megváltoztatjuk az életünket. És ez a változás kihat a családunkra, kihat a környezetünkre és hosszú távon – reményünk szerint – kihat az egész emberi közösségre is. De nem a saját igyekezetünk ez csupán, Jézusnak a jelenléte kell hozzá, az az erő, ami Belőle sugárzik ki, ami meghaladja a mi emberi lehetőségeinket.

3. Jézusnak ezt az átható erejű kisugárzását, kegyelmének hatalmát Zakeus életében, és mindnyájunk életében Boldog Salkaházi Sára költői módon így fogalmazta meg:

„Zakeus ott állt háza küszöbén, és várta az érkezőt. A kanyarodónál már föltűnt a tömeg. Élénken beszélgetve jöttek, és Zakeus jól tudta, hogy megbotránkoznak azon, hogy a Mester éppen hozzá tér be. De nem bánt semmit, nem látott mást, csak azt, Aki feléje közeledett, nem várt mást, csak Őt, s nyugodtan, derűsen, ragyogó arccal várt.

S amikor Jézus ott állt a kapu előtt, Zakeus hozzá lépett: – Uram! Te tudod, hogy ki voltam eddig. És tudod, hogy ki akarok lenni. Íme, javaim felét a szegényeknek adom, és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza!... Jézus állt, és hallgatta. Arca komoly volt és világított. Fölemelte kezét, és megáldotta a házat. – Ma lett üdvössége e háznak!”[1]

Ezt az üdvösséget, ezt a megújulást kérjük ma minden bérmálkozó és egész plébániai közösségünk számára. Ámen.